Ezzel a tanáccsal vágtam neki előző hétvégén a Velence60-nak. Kicsivel több mint hatvan kilométernek és két körnek a tó körül.
Ez nem verseny volt. Nem is úgy álltam hozzá, mint egy versenyhez. Eredetileg nem is az én ötletem volt, hogy induljak. Hanka (az edzőm) vetette fel, hogy nevezhetnék, mert távban és időpontban is ideális volt. Nem kellett sokáig gondolkodnom. Neveztem.
Az útvonal nem volt ismeretlen. 2023 augusztusában futottam először Velence-kört. Akkor éppen a második maratonomra készültem. Havi kétszáz-kétszázötven kilométert már akkor is bőven belepakoltam a cipőimbe. Ellenben a futáshoz és a regenerációhoz való hozzáállásom egészen más volt.
2023 augusztusában felkeltem reggel hatkor. Leutaztam Pestről. Futottam egy kört. Visszautaztam Pestre. Ettem egy menüt a Blaha Mekiben. Bekevertem mellé egy üveg pezsgőt meg egy energiaitalt a sarki dohányboltból. Majd mentem bulizni másnap reggel ötig.
Előző hétvégén ugyanúgy felkeltem reggel hatkor. Leutaztam Pestről. Futottam egy kört. Aztán futottam még egyet. Visszautaztam Pestre. Vettem egy pizzát. Bekevertem mellé egy BCAA-t. Majd másnap reggel kilencre mentem úszni a Tüskébe.
Nehéz lenne eldönteni, melyik nagyobb állatság.
"Ügyesen, ahogy szoktad. És okosan, ahogy nem szoktad."
2023-ban sem voltam okos. És úgy néz ki, 2025-ben sem leszek.
Pedig igyekeztem. Pláne futás közben. Az első kört le is hoztam probléma nélkül. Már ha figyelmen kívül hagyjuk, hogy lekéstem a rajtot az utolsó pillanatos mosdózás és a futótársakkal való csacsogás miatt. Ráadásképp nagyjából az első öt kilométer után sikerült szétharapnom a kulacsom szilikon száját, aminek következtében a benne lévő folyadék jelentős része a ruhámon és az arcomon landolt. Mínusz két fokban ez annyira nem volt buli. Mégis, jót mosolyogtam rajta.
Az első kör - a fentieket leszámítva - problémamentes volt. Egészen addig, amíg ki nem fogytam a folyadékból. Amikor legelőször futottam Velence-kört, harminc kilométer alatt elfogyasztottam legalább két liter vizet. Most hatvan kilométerre jutott ugyanennyi. Mínusz két fok ide vagy oda, ez finoman szólva is, elég karcsú.
Ezt tetézte, hogy harmincöt kilométer környékén Velencét elhagyva rossz helyen kanyarodtam le jobbra, és sikeresen letértem az útvonalról. Szerencsémre csak pár száz métert potyáztam, de, hogy mégse ússzam meg ennyivel, abba azért belefért egy igencsak kellemetlen kaptató. Víz nélkül, negyven kilométerrel a lábaimban ez sem volt túl szórakoztató. Szóval a második kör felétől már nem igazán élveztem a futást. Nehezemre esett tartani az addigi 5:20 perc/kilométer körüli tempót. Ha megerőltetem magam, talán ment volna. De őszintén, nem volt kedvem erőlködni. Futottam, ahogy tudtam. Futottam, ahogy jól esett.
Nagyjából a táv utolsó kilométerénél jött velem szembe Pali, egy csapattársam, aki egy órával gyorsabban végezte ki a távot, mint én és volt olyan kedves, hogy kisétált elém. Nagyjából itt ért utol Kéri Vera (az a Kéri Vera, aki a 422 kilométeres dupla Ultrabalatonra készül).
Ha ez 2023-ban történik meg, az akkori énem biztosan őrjöngött volna. "Nehogy már én legyek az, akit az utolsó kilométeren hagynak le!" De az előző hétvégi énemet ez valahogy nem tudta érdekelni.
Ez nem verseny volt. Nem is úgy álltam hozzá, mint egy versenyhez.
Futottam egy hosszút. Futottam egy jót. De azért ez messze volt életem legjobb hatvan kilométerétől.
A táv végén nem is éreztem azt az extázist, amit a legtöbb versenyemen szoktam. De nem is amortizáltam le magamat teljesen, ahogy eddig a legtöbb versenyemen tettem. A futást követően jelentősebb fájdalom nélkül tudtam járni, enni, inni. Éjszaka jelentősebb fájdalom nélkül tudtam aludni. Másnap reggel jelentősebb fájdalom nélkül mentem az uszodába. Majd délután jelentősebb fájdalom nélkül tekertem vissza a Tüskébe, amikor kiderült, hogy otthagytam a fürdőruhámat és nem volt kedvem egy órát villamosozni, ha bringával harminc perc alatt megjárom ugyanazt a távot.
"Ügyesen, ahogy szoktad. És okosan, ahogy nem szoktad."
2023-ban sem voltam okos. És úgy néz ki, 2025-ben sem leszek.
De azért továbbra is igyekezni fogok. Pláne futás közben. Mert hat hét múlva ismét rajthoz állok. És az már verseny lesz. Ahol nem kéne lekésni a rajtot. Meg szétharapni a kulacsot. Az eltévedés szerencsére ott nem fenyeget. Egy kétezer méteres körpályán ezt azért melós lenne kivitelezni. De még az is lehet, hogy nekem sikerül.
(A kép 2023 augusztusában, az első Velence körömön készült.)